RESZASZ.HU - Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete

Az elmúlt hetekben számos (tév)információ látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges egészségügyi sztrájkot hogyan lehetne megszervezni, ha erre egyáltalán lehetőség nyílik. Az alábbiakban néhány fontos tényre hívom fel a figyelmet.

Az egészségügyi dolgozók akcióképességüket tekintve – a tévhitekkel ellentétben – hazai összehasonlításban igen aktívnak számítanak más munkavállalói csoportokkal összehasonlítva a rendszerváltozás óta eltelt 25 évben. Nem kifejezetten a sztrájk volt az egyetlen nyomásgyakorló eszköz, gyakran éltek más lehetőségekkel is, akár nem szokványos (esetenként kreatívnak nevezhető) akciókkal, mint például a csoportos felmondások, a felmondó nyilatkozatok „letétbe helyezése”, az önként vállalt túlórák megtagadása, ügyelettel kapcsolatos akciók, túlórasztrájk vagy például a tavaly elhíresült „fekete pólós” tiltakozó akció. Érdekesség, hogy ezek a direkt tiltakozó akciók több esetben nem koordináltan, szakszervezet által szervezve valósultak meg, hanem spontán munkavállalói megmozdulásként. Az egészségügyben működő kamarák aktivitása is egészen változatos, néha hektikus képet mutat; szerveztek tüntetést, részt vettek munkavállalói tiltakozó akciókban is, kormányzati elképzelések elleni megmozdulásokon (pl. a társadalombiztosítás magánosítása ellen) vagy említhetném, hogy napjainkban – nyilatkozataik szerint – az ágazati kollektív szerződés szakmai előkészítésében (ez utóbbinak értelmezése is vitákat kavart, álláspontom itt olvasható) is részt vesznek. Elhatárolásuk – legalábbis szerepüket tekintve – a szakszervezetekétől különösen fontos [a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Szervezkedési Szabadság Bizottsága szerint megfelelő intézkedéseket kell tenni annak biztosítására, hogy a szakszervezetektől elkülönült szervezetek ne vállalják át azok feladatait, és a szakszervezet ellenes diszkriminációval szembeni hatékony védelem biztosítva legyen].

 

Az ágazat szakszervezeti „élete” igen aktív. Az ágazati reprezentativitást vizsgálva a „humán-egészségügyi ellátás”-ban a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), az ehhez tartozó szakágazatokban, az úgynevezett „egyéb humán-egészségügyi ellátás”-ban pedig a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) minősül reprezentatív (10%-os szervezettséget meghaladó) szakszervezetnek. Az Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság (ORMB) utoljára, a 2014. januári állapotot figyelembe véve 2014. augusztus 27-én tette közzé jelentését (a következő „mérés” 2017-ben lesz). Kissé furcsának hathat, hogy a többségében egészségügyi dolgozókat tömörítő Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) a felsőoktatás területén besorolt reprezentatív szakszervezet (a négy képzést folytató egyetem ide tartozik).

Jelen van még a „palettán” – a teljesség igénye nélkül – a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), az Egészségügyben Dolgozók Független Szakszervezete (EDFSZ), a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) és a frissen alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) is. Ha konkrétan, számszerűsítve vizsgáljuk az elmúlt 25 évet, akkor (Berki Erzsébet munkaügyi kapcsolatok kutató statisztikái alapján) összesen 95 direkt akció zajlott le a szektorban, egészen pontosan 9 db figyelmeztető sztrájk, 8 db „rendes” sztrájk, 1 db szolidaritási sztrájk, 36 db tüntetés, 8 aláírásgyűjtés, 4 önálló petíció és 29 egyéb tiltakozó akció.

A sikerességük nem tárgya ennek az írásnak, de mindenképpen jelzi, hogy az egészségügy (és az abban dolgozók) folyamatosan próbálták kikényszeríteni jogos követeléseiket. Ez az, ami elsősorban szükséges egy sztrájkhoz: sztrájkhangulat és sztrájkképesség. Sztrájk kizárólag a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására tartható, a sztrájk joga a dolgozókat illeti meg. Ez azt jelenti, hogy szakszervezeti szervezettség nélkül is lehet sztrájkolni, de csak több dolgozó együttes fellépése minősül sztrájknak. A sztrájkot a gyakorlatot áttekintve többnyire szakszervezet szervezi, de ebben természetesen részt vehetnek a szakszervezethez nem tartozó munkavállalók is (a részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető).

A sztrájk jogi részére térve – a közhiedelmekkel ellentétben – szögezzük le tényként: az egészségügyben is lehetséges sztrájkolni, azt nem tiltja semmilyen jogszabály, viszont a gyakorlati megvalósítása nehézkes, ugyanis nincs kialakult gyakorlat a sztrájktörvény (1989. évi VII. törvény) 2010. december 31-én hatályba lépett módosítása óta. Előremutató viszont a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának véleménye a sztrájkjog gyakorlásának egyes kérdéseiről, többek közt a még elégséges szolgáltatással kapcsolatban. 

Hiányzik az átfogó megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról (egyedi esetekben általában ügyeleti szintet szoktak biztosítani), de ez intézménytípusonként változó tartalmat jelent (szükségképpen a megállapodás tartalma is intézményenként változó). A munkáltatók (kórházak, egészségügyi szolgáltatók) jelenleg nem érdekeltek a megállapodásban – így marad a bizonytalan bírói út. Az eljáró bírák – a kellő ismeretek hiányában – igen lassan döntenek (az egyébként rövid eljárási határidők ellenére is elhúzódhatnak az eljárások). Nem véletlen, hogy számos területen (többek között a közszolgáltatások területén) egyáltalán nincsenek sztrájkok.

Az egészségügyre is igaz a törvénynek az a rendelkezése, hogy annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja (ennek a mértéke pedig nem lehet kevesebb, mint az élet, egészség, testi épség közvetlen és súlyos veszélyeztetésének elkerülése). Mivel valamennyi tevékenység teljes felfüggesztése/szüneteltetése közvetlenül és súlyosan veszélyeztetheti az életet, egészséget és a testi épséget, ezért a teljes, mindenre kiterjedő munkabeszüntetés a gyakorlatban fel sem merülhet (jogellenes sztrájk lenne, és akár a büntetőjogi felelősség sem lenne elkerülhető).

A sztrájktörvény módosítása során a törvényalkotó a jogellenesség meghatározását két ponttal még nehezítette is. Ennek értelmében a sztrájk akkor is jogellenes, ha a munkáltató és a munkavállalók nem működnek együtt egymással, illetve, ha visszaélnek a sztrájkjoggal. A törvény azonban nem ad semmilyen útmutatást arra (erre vonatkozó bírói gyakorlat pedig még nem alakult ki), hogy pontosan mit is kell érteni a sztrájkjoggal való visszaélés, illetve az együttműködési kötelezettség hiánya alatt. Ez tehát a sztrájkot szervezők, illetve az abban résztvevők számára egy nagyon veszélyes gumiszabály.

A sztrájkkal kapcsolatos egészségügy területére vonatkozó jogszabályok (a sztrájktörvényt leszámítva) ugyanakkor nem változtak, ami szintén bonyolítja a helyzetet.

Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet meghatározza az egészségügyi szolgáltatás szünetelésének feltételeit. A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet szerint az egészségügyi dolgozók sztrájkja rendkívüli eseménynek minősül.

A (korábbi) gyakorlat szerint (az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése az OBH 1834/2009. számú ügyben foglalja össze a kérdést) amennyiben a sztrájk alatti egészségügyi ellátásról az egészségügyi szolgáltató és az érdekképviseletek közötti egyeztetésen nem sikerült megállapodni (1989 óta nem tudunk olyan esetről, hogy ez a megállapodás nem jött létre, továbbá mindig be is tartották), és a szolgáltató által javasolt elégséges egészségügyi ellátásban az érdekképviseletek nem hajlandóak közreműködni, úgy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakmai felügyeleti jogkörében fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtandó határozatot hozott a minimálisan szükséges és elégséges szolgáltatások biztosításáról. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) emellett saját hatáskörben tájékoztatta a lakosságot és azon egészségügyi szolgáltatókat, amelyek a sztrájk ideje alatt a kieső kapacitások pótlására alkalmasak. Ezen túlmenően magának az egészségügyi intézménynek is tájékoztatnia kellett a területi ellátási kötelezettséggel érintett lakosságot a sztrájk kezdetéről, várható befejezéséről, valamint a sztrájk alatt rendelkezésre álló szolgáltatásokról. 

A fentiek elsősorban szolgáltató kötelességére vonatkoznak, nem a felek sztrájkkal kapcsolatos relációjára.

További problémaként merülhet fel, hogy az egészségügyben az ÁNTSZ az a hatóság, amely eddig jóváhagyta a sztrájkhelyzet előtt megállapodással kialakított elégséges szolgáltatási szintet, illetve maga meghatározta azt (lásd fentebb). Vajon most megszületne egy ilyen határozat? És mit érhet egy per során?

A sztrájk gyakorlati kérdéseit illetően tehát elsősorban a bizonytalanság tűnik az egyetlen bizonyosságnak.

dr. Szabó Imre Szilárd
jogi szakértő, ReSzaSz

Szöveg: szabim.blog.hu
Videó: tv2.hu

Rezidens és Szakorvos Szakszervezet, 2016.